2022. szeptember 24., szombat

Interjú Amanda Elstakkal a Magyar Tolerancia Egyesület elnökével

 





„Egy olyan ország a vízióm, ahol nincs jelen a megkülönböztetés semmilyen formája” - interjú Amanda Elstakkal, a másság és a megváltozott élethelyzetek elfogadásának élharcosával.

Írta : 

Szécsényi Andrea 


Amanda Elstak transzszexuális műsorvezető, az Összefogás a Toleranciáért Alapítvány 

és a Magyar Tolerancia Egyesület  elnöke. 

Amanda egész eddigi munkássága során igyekezett segíteni azoknak a fiataloknak és felnőtteknek, akik hibát követtek el, vagy áldozatokká váltak, ez pedig végleg megváltoztatta az életüket. 




Kérlek mesélj nekünk arról, hogyan lettél az Összefogás a Toleranciáért  Alapítvány, majd később a Magyar Tolerancia Egyesület elnöke és milyen céllal jött mindez létre?




Már 2010-ben az Összefogás a Toleranciáért Alapítvány elnöke voltam, 2020 óta pedig a Magyar Tolerancia Egyesület elnöke vagyok. Mindkét szervezet egy személyes fejlődés része, igyekszem mindenből, ami történik, és mindenkiből, akivel találkozom, szellemileg táplálkozni és levonni a kellő tanulságokat, hogy fejlődjek, mint ember. 

Egy olyan ország a vízióm, ahol nincs jelen a megkülönböztetés semmilyen formája, azon az egyen kívül, hogy vannak jó emberek, emberek, akik hibáznak és fejlődnek, illetve rossz emberek. 

Több címkére nincs is szükség. 

De ahhoz, hogy ezt a munkát elkezdhessük, fel kell oldani azokat a nagyon súlyos ellentéteket, amelyek a kisebbségi rétegeken belül vannak, anélkül ez sajnos nem megy. 

Ez az értelme annak, hogy a Magyar Tolerancia Egyesületnek nincs célcsoportja. 

Bárki fordulhat hozzánk segítségért, mi pedig segítséget nyújtunk és nem kifogásokat. 

Ezzel szeretnénk példát mutatni, hogy hogyan kellene működnie a tényleges toleranciának.





Milyen tapasztalataid vannak ezzel a témával kapcsolatban? 

Hogy érzed, manapság az emberek elfogadóbbak a HIV/AIDS kérdéskörével kapcsolatban vagy nem változott semmi az évek során?


Nehéz a magyar társadalom egészéről beszélni, mert jelenleg minden társadalmi kérdésben megosztottabbak, mint valaha. Ebben nagy szerepe van a politikai légkörnek is, amely már sok éve uralkodik. 

Én azt látom, hogy azok, akik eddig is nyitottak voltak a békés együttélésre, sokkal többet tesznek ezért, mint eddig bármikor.  Ennek alapvetően örülök, de az is igaz, hogy még az LMBTQ+ közösségen belül is előítéletnek vannak kitéve a HIV/AIDS betegséggel élők, ezen pedig csak ront, hogy a kívülállók, különös tekintettel itt a véleményformálókra és a törvényhozókra, összemossák a HIV/AIDS problémáját az LMBTQ+ községgel. Fontos, hogy legyen egy biztos pont, ami köré a segítség szerveződik, de nem szabad elfelejteni, hogy a célunk NEM AZ, hogy egy buborékra korlátozzuk a segítséget, hanem hogy magyarokként, a magyar hazában teljes értékű magyarok lehessenek ők is, mint bárki más. Mi csak erre vágyunk.


 


Mit jelent a 21. században HIV-fertőzöttnek vagy AIDS-betegnek lenni?


Most sem jelent mást, mint eddig, mindez „csak” az élet egyik velejárója. 

De a témában nem érintett társadalmi rétegekben egyre inkább kezd kialakulni a tudat, hogy HIV/AIDS-betegnek lenni nem halálos ítélet, de főleg nem skarlát betű. 

A mi szempontunkból, Magyarországon, sajnos nem ilyen szerencsés a helyzet. 

A társadalmi megítélés egy dolog, de a betegek az állami egészségügyi rendszerre, ezzel együtt az állami bürokráciára vagyunk utalva, az pedig nem az ő oldalukon áll. 

Aki ilyen stigmatizált, megalázó és gyakran költséges körülmények között is keresztülviszi az akaratát, nem enged az akadályoknak, betartja a kezelési protokollt és közel tünetmentesen hasznos tagja lesz a társadalomnak, az egy bátor és jó ember, aki megérdemli a segítséget és a gyógyulást.



Mit üzennél azoknak, akik még csak most kapták meg a nehéz diagnózist?

Én ezt a rövid mondatot üzenem: Megéri segítséget kérni! 

Mindig azt szoktam mondani: Inkább a nagyszerű halál, mint a kisszerű élet. 

Egy emberi lény sem érdemli meg, hogy egyedül, számkivetettként, segítő kéz és ölelés nélkül múljon el. 

Ezt a fájdalmat kevesen érzik át, sokszor túl későn ébrednek csak rá, hogy a valósággal járó fájdalom és nehézség még mindig enyhébb, mint amit a hazugsággal járó magány hoz. 

Merj segítséget kérni, mert nincs más választásod! Én segítek, nem vagy egyedül! 




Milyen eseményeket szoktál szervezni, amelyek jelentős hatással vannak a HIV/AIDS elfogadásra?

Az események többek között, amiket szervezek:

▪︎Magyar Tolerancia Díjátadó Gála és Jótékonysági Koncert,

▪︎Magyar Jótékonysági  Díjkiosztó Ünnepség , 

▪︎Magyar Aids Gála és Jótékonysági Koncert,.

▪︎Magyar Esélyegyenlőségi Díjátadó Gála és Jótékonysági Koncert, 

Ezekre az eseményekre azért van szükség és igény, mert pontosan tudjuk, hogy kikhez akarunk eljutni

Bár a gálákon az  ő munkájukat , honoráljuk, elsősorban nem azokat akarjuk megszólítani, akik már nyitottak és aktívan dolgoznak a toleráns társadalomért, hanem azokat, akik nem. 

Ugyanitt fontosnak tartom kiemelni, hogy az AIDS Gálát nem azért rendezzük meg évről évre, hogy ezzel legitimáljuk a fertőzés terjedését, különösen LMBTQ+ berkeken belül. 

Mi elsősorban a védekezés fontosságára és elérhetőségére hívjuk fel a figyelmet, illetve arra, hogy aki már beteg, az kaphat segítséget, és tanácsokat a fertőzöttséggel járó életmód kialakításához. 

Nem hiszem, hogy minden kirekesztő ember alapvetően rossz. 

Vannak, akik nehezen tudnak elvonatkoztatni a sztereotípiáktól, rossz forrásból tájékozódtak , rossz példa volt előttük az LMBTQ, roma stb. rétegből. 

Sokakban teljesen fals kép él a HIV/AIDS témaköréről, hiszen nem követik a tudomány fejlődését. 

Száz oka lehet annak, hogy valaki tartózkodik. Ők nem nyitottak a direkt kommunikációra, de azok a művészek, közéleti személyiségek, civilek, akiket jutalmazunk, a hivatásuk révén el tudják juttatni hozzájuk a jó üzenetet.



Műsorvezetőként is dolgozol, mennyire befolyásolja ez a közösségi munkádat?

Nemrég visszavonultam az AMANDA Elstak Show színpadairól, ami 30 évig volt látható az ország egész területén, de főképpen a fővárosban. 

A 3 évtized alatt az ország elismert énekes előadóművészei jártak már nálam és mindig teltházas közönség előtt lépünk fel, ezek a művészek részei lettek a későbbi jótékonysági munkámnak is. 

Most indul egy új álmom, amely csak a segítségről szól, és hogy hozzájáruljak egy toleráns társadalom születéséhez. 

A Magyar Tolerancia Egyesület és Amanda Elstak soron következő  országos jótékonysági rendezvényei ahová sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt :www.mte2020.hu

Magyar Aids Gála és Jótékonysági Koncert  

2022.december.01.


Az esemény linkje: https://facebook.com/events/s/magyar-aids-gala-es-jotekonysa/466789151951539/

és az 

EMBERI ÉRTÉKEK DÍJÁTADÓ GÁLA & JÓTÉKONYSÁGI KONCERT 

2023.április.15.

Az esemény linkje: https://facebook.com/events/s/emberi-ertekek-dijatado-gala-j/5693474350671851/